Itt ülök, és várom, hogy V. hívjon a kórházból, ahová lassan egy órája vitte be J.-t. Murphy dolgozik megint… A rák meg egy aljas dolog, értem?!
Csak eszembe jutott, hogy MIÉRT? -Már megint a “miért?”. Lehet agyalni, kéremszépen!
Alapvetően amúgy a szokásos körök mentek: bejgli, mézeskalács, halászlé, töltött káposzta, “nefőzzannyit-majdmimegsütjük-egyélmégegykicsit-vigyetekmégmitcsinálokennyimaradékkal”. De legalább az ajándékokkal mindenki elégedett volt.
Kattog az agyam, hogy qrva boldognak kéne lennem, mert hát mégis csak nem a macskával “ünneplem a karácsonyt*” (*amit amúgy nem is ünnepelnék, na de ez más téma ugye :D), erre van megint feszültség, morgás, most meg ez a rosszullétes-kórházas rohanás….hát a f*szom, ahogy egy kedves volt kollégám mondaná. Persze ez nem J. ellen szól, ennyi erővel bárkivel történhetett volna bármi (ne legyen senkivel semmi, több stresszt már tényleg nem viselek el), csak hogy megint, és most, és….WÁÁÁÁÁ. Nagyon nem hiányzott, főleg, hogy az orvosok szerint “ááá, már sokkal jobban van!”. Ja. Látjuk.
Azért mindenkinek nagyon olyan karácsonyt, amilyet szeretne/szeretett volna, így utólag is.
clarity of my soul 