“…és átkozod a rosszul leélt életedet.”

“— Hogy lehetsz boldog ebben a világban? Lyukas a szíved. Kapu van benned az általad ismert világon túlra. Ahogy nősz, azok a helyek majd hívnak. Sosem felejtheted el őket, nem lesz olyan, hogy a szívedben ne keresnél valamit, amit nem kaphatsz meg, amit igazán el sem tudsz képzelni, aminek a hiánya tönkreteszi az éjszakáidat, a nappalaidat és az életedet, amíg utoljára le nem hunyod a szemed, amíg a szeretteid nem adnak neked mérget és adnak el anatómiai célra, és még akkor is lyukasan halsz meg, jajongsz és átkozod a rosszul leélt életedet.” Neil Gaiman- Óceán az út végén

Reklámok

A mai napnak is vége…

…pedig azt hittem, ez a pillanat sosem fog eljönni. Megint beigazolódni látszik, hogy ha egyszer véghezvisszük a lehetetlent, azt felveszik a napi teendőink közé. 😀
És a nap fénypontja, amikor kattogok a melón is, éhes is vagyok és mennék ebédelni, közben tolmácsolok a kedves külföldi delikvens és a kolléga között, majd úgy köszönök el, hogy “…and have a rice day!“-na ott kirobbant belőlünk a röhögés, és akkor mondtam azt, hogy mára elég volt.

“Padlizsán körmökkel dobol az asztalon az ördög…”

Az idézet egy kolléganőmtől származik, és rám vonatkozik. Mert ugyebár, mint tudjuk: nekem bérelt helyem van a pokolban, amit úgy hívnak, hogy trón. 😀
Ma kicsit átmentem idegbetegállatba. Ami összejöhet munka-fronton, az ma, egymástól függetlenül össze is jött. De hát úgy szép az élet, ha zajlik. 😉 És mivel mindent megoldunk, ezért ezt is.
Mellette maradt időm kávézni is (néhány hét kihagyás után ma kivételesen engedtem magamnak egy kávéivást, mert olyan voltam, mint akin átment egy “hatalmas, loncsos, bűzölgő kecske, óriási agyarakkal” by:Neil Gaiman). Miután egyedül zongoráztam le egy fél armageddonnal felérő délelőttöt úgy, hogy közben valamiben sántikálok (mostanában edzőcipőben, hála a két napja realizált apró, de annál dühítőbb és fájdalmasabb ortopéd problémáimnak), úgy érzetem, ennyi jár.
Szóval a Kismama a fenti idézettel örvendeztetett meg, miután a papírjaimat visszahozta, és belefutott egy nem épp nőies stílusú kifakadásomba, amint épp egy partnerrel fight-oltam.
Még mindig szeretem a munkám, csak fáradtan kicsit nehezen viselem a hülyéket…

A mai etap margójára

Szanaszét fagytam hazafelé, de megérte, mert gyönyörű volt. Köszönet lefelé a fiatalok csapatának, akiket lefényképeztünk: ahogy az út két oldalán tisztelegve engedtek minket utunkra, az felejthetetlen pillanat volt. 🙂 Köszönöm! 😉 Drégelyvár rulez! 😉