Terror

“— Reméljük – felelte Crozier kapitány –, hogy amint nyílt vizet találunk, vagy elérjük a torkolatot, rengeteg fóka és rozmár akad az utunkba az úszó jégtáblákon, mielőtt tényleg beáll a tél. És amint ott vagyunk a folyón, időről időre megállhatunk szarvasra, rókára vagy karibura vadászni. Az szinte biztos, hogy halat tudunk majd fogni… Legalábbis az olyan felfedezők, mint George Back és a saját volt vezetőnk, Sir John Franklin élményei alapján.
— Sir John a cipőjét is megette –jegyezte meg Pearson tizedes.
Senki nem utasította rendre a kiéhezett katonát, de senki nem is nevetett vagy reagált, amíg Crozier azt nem mondta rekedtes, de végtelenül komolynak tűnő hangon:
— Valójában ezért hoztam több száz tartalék csizmát magunkkal. Nem csak azért tettem, hogy szárazon tartsák az emberek lábát… mint azt a jó doktor is látta, ez lehetetlen. Hanem hogy legyen nálunk egy kis bőr, amit megehetünk a dél felé vezető utunk utolsó szakaszában.
Goodsir csak bámult.
— Csak egy hordó vizünk lesz, de több száz kincstári csizmánk, amit megehetünk?
— Igen – válaszolta Crozier.
Hirtelen mind a nyolc embert úgy elkapta a nevetés, hogy abba sem tudták hagyni; amikor a többiek megnyugodtak, valaki ismét kacagni kezdett, és mindenki más is csatlakozott hozzá.
— Csitt! – mondta végül Crozier olyan hangon, mint egy iskolaigazgató a diákoknak, de még ő is kuncogott közben.
Azok, akik alig húsz méterre tőlük teljesítettek éppen szolgálatot a táborban, leplezetlen kíváncsisággal bámulták őket sapkájuk alól. Goodsirnek le kellett törölgetnie a könnyeket az arcáról, nehogy ráfagyjanak.”

/Dan Simmons: Terror/

Megdöbbentő könyv az emberi lélek mélységeiről és magasságairól, a kitartásról, a küzdésről és a feladásról, a bajtársiasságról és az árulásról; olvastatja magát.

“I can’t believe that I felt the way that I did”

Pénteken, egy hosszú hét levezetéseként elmentünk egy pár képet lőni egy olyan helyre, ami a megtestesült Csodaország. Órákig ellettünk volna, de sajnos nem sok időnk volt, így ez a képeken is meglátszik. Mindenesetre nagyon örültem, hogy sikerült ez is, hatalmas élmény volt mindnyájunknak. 🙂

Szombaton pedig a még mindig gyönyörű Rám-szakadék volt a cél. Utána olyasmi várt, amire nem is gondoltam volna… 😉


Mielőtt elindultunk haza, kis kitérővel betértünk a dömösi prépostság romjaihoz, és megnéztük az altemplomot, ami varázslatos. 🙂

Majd fent néhány kép ellövését követően, a lehető legváratlanabb pillanatban kaptam V.-től egy olyan kérdést, amire csak és kizárólag igennel tudtam válaszolni. 🙂

Azt hiszem, van létjogosultsága, hogy “This is the start of something beautiful” 😉

“Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

“Fighting with myself/Me and no one else”

Az a baj az élettel, hogy hiányzik belőle a háttérzene. A mai napnál például többször is hiányoltam LP-Fighting with myself-jét, mert megint kísértettem a Sorsot, és ki-/felmerészkedtem olyan helyekre, ahová a tériszonyom miatt eddig eszembe sem jutott volna. Na jó, azért nem mindig volt őszinte a mosolyom, mert volt egy-két pillanat, amikor meginogtam bátorságilag; de büszke vagyok magamra. 😀

A túraútvonal: Lajos-forrás; Csepel-forrás; Vasas-szakadék; Kőhegyi menedékház; Petőfi pihenő; János-forrás; majd végül kis eltévedés után vissza a Lajos-forráshoz. Összesen 11,19 km, potom 5 óra nagyon laza, többször megállós-pihenős-evős/ivós/cigizős-pisilős szünettel. Megéri, ha arra jársz. 🙂
A társaság: megint az az epic banda, akikkel amúgy is 😀 Tobozos kép alap volt. 😉
A menedékházi sör: tökéletesen hideg volt, örök hála érte 😉
A lábaim: leszakadnak (nyomorult talpbetét kimaradt; ez van, ha utolsó utáni pillanatban szólnak, hogy túra van másnap reggel, te meg még az állatorvosnál ülsz a macskával este hétkor :D), de megérte, bemelegítő túrának tökéletes volt. 😉

“I couldn’t wait to get away/ From all the things I love to hate”

Már nagyon várom július 24.-ét 🙂

Amúgy pedig nem történik semmi extra. Virágba borult az iroda; megkaptam a papírt az elsősegélynyújtóról*; kicsit megreccsentem; Lizivel Doktornénizünk megint…szóval csak a szokásos.

*Külön sztori lesz, ha egyszer eljutok oda, hogy megírjam…

Pénteki névnapos-koncertes

Fenomenálisan fergeteges koncert volt, nagyon jó társasággal és még jobb hangulattal. Mindenkinek köszi! 😉 (És azóta sem tudjuk, hol és mikor szereztem a lila foltot a lábamra, de ennyit megért az este 😉 )