Boldog (?) karácsonyt!

Itt ülök, és várom, hogy V. hívjon a kórházból, ahová lassan egy órája vitte be J.-t. Murphy dolgozik megint… A rák meg egy aljas dolog, értem?!
Csak eszembe jutott, hogy MIÉRT? -Már megint a “miért?”. Lehet agyalni, kéremszépen! 

Alapvetően amúgy a szokásos körök mentek: bejgli, mézeskalács, halászlé, töltött káposzta, “nefőzzannyit-majdmimegsütjük-egyélmégegykicsit-vigyetekmégmitcsinálokennyimaradékkal”. De legalább az ajándékokkal mindenki elégedett volt.

Kattog az agyam, hogy qrva boldognak kéne lennem, mert hát mégis csak nem a macskával “ünneplem a karácsonyt*” (*amit amúgy nem is ünnepelnék, na de ez más téma ugye :D), erre van megint feszültség, morgás, most meg ez a rosszullétes-kórházas rohanás….hát a f*szom, ahogy egy kedves volt kollégám mondaná. Persze ez nem J. ellen szól, ennyi erővel bárkivel történhetett volna bármi (ne legyen senkivel semmi, több stresszt már tényleg nem viselek el), csak hogy megint, és most, és….WÁÁÁÁÁ. Nagyon nem hiányzott, főleg, hogy az orvosok szerint “ááá, már sokkal jobban van!”. Ja. Látjuk.
Azért mindenkinek nagyon olyan karácsonyt, amilyet szeretne/szeretett volna, így utólag is.

Reklámok

:)

Házi mézeskalács-mécsestartót, és karácsonyi asztaldíszt kapni karácsonyra epic! 🙂

Na jó, az üveg Bailey’s sem lebecsülendő, de hát ha egyszer nem vagyok az a tipikus “csajospiás” lány…mondtam is Zs.-nek, hogy irígykedem az Estrella Damm Inedit sörére, amit ő kapott. 😀

Még két nap, és jön a pihenés; de ez a két nap még erőltetett hegymenet lesz. Aztán jöhet az egynapos évértékelő befordulás, és a tervek felvázolása a jövő évre.

És még koreográfia betanulás az “osztálykarácsonyra”…Zs. megint feladta a leckét. XD

Magán ez meg az

…a BMI-m bár normális testsúlyról árulkodik, én mégsem érzem jól magam. Kaptam plüssteknőst a vérvételen, mert mondtam, hogy ha odanézek -márpedig oda fogok, ha nem kötik le a figyelmem- tuti elájulok a látványtól. Fergeteges volt a terheléses EKG, mondtam is a dokinak, hogy én a pihenéssel töltött 6 percet utána inkább a földön fekve ejteném meg – kiröhögött, és közölte, hogy talán le kéne szokni a cigiről, és nem érezném úgy magam, mintha az Everestre futtattak volna fel. A szemész szerint annyit javult a szemem, hogy hanyagolta a lebaszást, amit akkor akart adni, mikor mondtam neki, hogy nem csináltattam meg a szemüveget, ami miatt tavaly már lecsesztek. Az UH-n meg…na jó, azt hagyjuk…az ellenségeimnek nem kívánom, amikor már majd’ összepisiled magad, mert nem mehetsz el előtte; és az orvos izomból beletolja a hasadba a ketyeréjét. XD
Azt hiszem, megmaradok. De papírom majd csak a jövő héten lesz róla.

Magamat (és Zs.-t is, akinek januárban van a születésnapja, pont az előadás utáni napon), megleptem két jeggyel az Őrült nők ketrecére. Csak hogy jó legyen. Szóval lesz csajbuli, meg vinnyogva röhögés jövőre is. 😉 Amúgy ideális volt a hét karácsonyi ajándékvásárlás terén: magamat megleptem szinte mindennel, amivel akartam; anyunak is kipipáltam az ajándékát; és már csak egy-két kollégának kell futnom egy kört pár apróságért.
Az éves jutalmon kívül pedig alaposan kerekedett a szemünk, amikor beközölték, hogy jól dolgoztunk, ezért még megdobnak minket ajándékutalvánnyal is (meg buksisimivel és kockacukorral). Úgyhogy jöhet a betervezett, de elnapolt mikró- és botmixer-vásárlás is a jövő héten. 🙂

 

Céges karácsonyi ez meg az

Szóval először jött ugye a szokásos naptár. Amit követett egy üveg mogyorókrém (ami idén nem identitás-zavaros, mint a tavalyi lekvár*). Aztán a céges karácsonyi bulin T.-vel kihagytuk a belépőnek szánt karácsonyfa-szignózást (meg a megnyitót is, meg a kvíz elejét is; mert a vezetőség egy részével az erkélyen, American Spirit-et szívva** épp egy messzi-messzi galaxisról beszélgettünk)
Aztán elfogyott az első kör pia. Mármint “odabent”, mert mi akkorra már túl voltunk négy körön privátban; úgyhogy visszavedlettem melózni, majd a vontatottságot megunva (meg kapóra jött, hogy Cs. elkapott, amikor épp indult haza és felajánlott egy fuvart félútig) eloldalogtunk.
Viszont: megtört a jég az új “izgatóval” (viva la krimik); kicsit feloldódott Á. is, aki az elmúlt másfél-két évben nem igazán engedett közel magához senkit; kaptam bókot a bödönbe***; és láttam P.-t spiccesen.
Szóval megérte. 😉

 

*A tavalyi lekváron két címke volt: az eredeti, mely szerint “Nagymama lekvárja”, meg egy nyomtatott, ami szerint a “CÉGNÉV lekvárja”

**Amit Á. hozott a legutóbbi útjáról, és nekem nem lett a kedvencem

***A lényege annyi volt, h névtelenül (is) leadhattál bókokat egy “bödönbe”, amit a publikum előtt felolvastak. S.E., egyem a csepp lelkét, kisregényt írt nekem arról, hogy mennyire köszöni, hogy mindig mindent megoldok, hogy számomra nincs lehetetlen, hogy mindig minden csodálatos, és hogy reméli, hogy még ezer évig… ❤