Az még csak istenes, hogy majdnem megfulladtam a nevetéstől…

…de belezabálta magát az agyamba a refrén. :’D (ha a felvezetést kihagynád, 1:00-tól ajánlom)

Reklámok

<3 T.

Kifakadtam a recepciósunknak, h sosem lesz ennek a napnak vége. Néhány perc múlva ezt kaptam tőle:

Imádlak, T. 😉 !

Agymenés hétvégére, avagy megint olvasok

Husbands chide their wives about “feminine intuition” and don’t take it seriously. If intuition is used by a woman to explain some choice she made or a concern she can’t let go of, men roll their eyes and write it off. We much prefer logic, the grounded, explainable, unemotional thought process that ends in a supportable conclusion. In fact, Americans worship logic, even when it’s wrong, and deny intuition, even when it’s right. Men, of course, have their own version of intuition, not so light and inconsequential, they tell themselves, as that feminine stuff. Theirs is more viscerally named a “ gut feeling,” but it isn’t just a feeling. It is a process more extraordinary and ultimately more logical in the natural order than the most fantastic computer calculation. It is our most complex cognitive process and at the same time the simplest. Intuition connects us to the natural world and to our nature. Freed from the bonds of judgment, married only to perception, it carries us to predictions we will later marvel at. “Somehow I knew,” we will say about the chance meeting we predicted, or about the unexpected phone call from a distant friend, or the unlikely turnaround in someone’s behavior, or about the violence we steered clear of, or, too often, the violence we elected not to steer clear of. “Somehow I knew…” / The gift of fear: survival signals that protect us from violence, Gavin de Becker/

Ez a végkifejlet engem is meglepett :D

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.”

Azt hittem, hogy mentes leszek mindenféle Coelho-idézettől, de most ez becsúszott, bocsánat. 😀

Szóval azt eddig is tudtam, hogy valami nem oké úgy, ahogy most van, mert kezdtem magam nemjól érezni; de nem voltam biztos benne, mi az a valami. Pedig Isten lássa lelkem: agyaltam rajta, és forgattam mindenfelé az egész szitut, hátha akkor észreveszem, hol a hiba. De ma, amikor nem is számítottam volna rá, előbújt a szög a zsákból. Úgyhogy a közelmúlt történéseiből tanulva vettem egy nagy levegőt, és úgy döntöttem, hogy nem megyek bele sokadszorra is ugyanabba a szakadékba, hanem irányt változtatok. 🙂
Nem tudom, hogy mi ijesztőbb: hogy a sok döntéshozatal miatt már kezdek gyakorlott lenni az ilyen, váratlan helyzetekkel kapcsolatban is; vagy az, hogy egy cseppet sem érzem úgy, hogy most be kéne fordulnom, és egy csendes sarokban kellene sírdogálnom csak azért, mert nem vagyok hajlandó behódolni, hanem kiállok magamért.

Lehet, hogy minden igyekezetem ellenére mégis egy önző g*ci leszek? 😀

Úgyhogy el is döntöttem, hogy mindezt megünneplendő (nem az önző g*ciséget, hanem hogy végre rájöttem, mi zavart és ezt ügyesen-okosan le is kezeltem), Lizivel tartunk egy csajos-fonalas hétvégét, és míg én végre nekiállok Csilla babatakarójának, addig SzőrDramaQueen (az elmúlt hetekben üvöltve nyivákolós, ribancos hiszti van ha nem folyatom a kádban a vizet, mert imádja a tappancsokkal pacsmagolni XD) játszhat a fonalakkal. 😀

Srácok: az élet szép! 🙂