ómájgád

Na ha most egy posztba sűrítve kellene beszámolnom az április 9.-i bejegyzés óta történtekről, akkor…ez lesz belőle: (vigyázz, énszótam)

Munka: soook-sok munka. Látástól mikulásig vakulásig.
Otthon: még több munka, de az már a hobbi-féléből, úgyhogy az szinte már szórakozás. Kivéve azokat a napokat, amikor nem csókol homlokon a múzsa, vagy a határidők szorítanak, és “muszáj”. Na akkor nem szórakozás. De imádom a sok-sok bátorító-kedves-cuki támogatót, akiket megismerhettem/megismerhetek folyamatában. ❤ És mellette RENGETEGET tanulok (marketing, keresőoptimalizálás, miegymás), miközben minden kreativitásomat kiélhetem. Zseniális 😀
Huhh, elő kell venni a naptáramat…Ja, közben volt eljegyzési évforduló is. Háhááá 😀 ❤
Kirándulás: Drégelyi vár-Páris-patak völgye, Fertőd-Kőszeg-Sárvár-Sümeg-Szigliget, Nyitra-Beckó-Trencsén-Zsolna (szállásfoglalás-fail*)-Árvaváralja-Körmöcbánya, és eddigi utolsóként Vajdahunyad (másodszorra még jobban <3)-Gyulafehérvár-Nagyszeben (<3)-Törcsvár-Barcarozsnyó-Brassó-Segesvár-Marosvásárhely-Torda-Kolozsvár-Nagyvárad. Még leírni is sok volt, és még van hátra idénre….
Két haláleset két héten belül, ami a nemjó-kategória (ebből egy V. családjában, egy kollégám).
Liza el van kényeztetve: minden nap követeli a sétát 😀
Könyvek: még mindig nem térek magamhoz a Hunyadi-sorozat okozta (pozitív) sokkból, de azért:
Serhii Plokhy – Chernobyl_ The History of a Nuclear Catastrophe
Mawer Simon – Júdás evangéliuma
Chuck Palahniuk -Altató
Anthony Bourdain – A konyhafőnök vallomásai
Daniel Kehlmann – A Beerholm-illúzió
Josh Malerman – Madarak a dobozban
Darcey Bell – A Simple Favor
Kepes András – Tövispuszta; Istenek és emberek
…és amit most nyúzok: a Kotra-féle interaktív KRESZ-könyv 😀
A filmekről és sorazatokról szintén nem sikerült lekattanni, komoly elvonási tüneteket produkáltam pl. Romániában 😀 A GOT befejezése óta csak tengek-lengek, és igyekszem találni valamit, ami legalább feleannyira leköt, de eddig még nem sikerült. Szóval addig is tingli-tangli sorozatocskákkal ütöm el az időt, amikor nem más van porondon. :/
Sorozatok, amik az “elmegy-de-láttam-már-jobbat-is-kategóriába” kerültek:
Banshee S01-02 pipa, a többi még folyamatban
Big Little Lies S02
A gyónás (bakker, az elején levágtam, hova fut ki az egész :S)
Chernobyl – na jó, ez ERŐS volt, de felidegesített az emberi hülyeség. Tudom, hogy ilyesmi-mm emberi hülyeség- VAN és lesz is, és néhol még ennél is nagyobb az előfordulási aránya/valószínűsége, na de hát má’ namána….
Westworld S02
American Gods S02 (meg sem közelíti sajnos a könyvet :S)
Taboo S01 (Tom Hardy for prezident!!!)
Sharp Objects (szintén a könyvben ezerszer jobb-kategória)
Elkezdett, de nálam nem nyertek-kategória:
Manifest; I am the night; Alvilág; Vikings; YOU; Bones
Filmek (és nyomokban rajzfilmek) amik tetszettek, vagy nagyon tetszettek:
Glass-mint ahogy az előző poszt mutatja 😀
Ruben Brandt, a gyűjtő (úristen, az az OST…. <3)
The house that Jack built (a függőség-elmagyarázós ((tudod, a lámpák alatt sétálós)) jelenettől még most is lever a víz)
Asterix: a varázsital titka (hát ennyit már régen nevettem, mint ezen XD)
GOT: The last watch
Extremely wicked, shockingly evil and vile (nekem földrőlállfelvevős volt, de ez betudható a PMS-nek is**)
Aurora Borealis
Hotel Mumbai
A Játékkészítő (hát röhögve sírtam rajta, na!)
The endless (igazi mindfuck sci-fi!; amúgy csak én látom bele az összefüggést a Resolution-nal?***))
Anyám és más futóbolondok a családból
Arctic
The ballad of Buster Scruggs
Zene: áhh, változatlanul mindenevő vagyok, de amik mostanában újrások:

Szóval: zajlott és zajlik is az élet; remélem, a közeljövőben nem tűnök le majd ennyire.

Pusszpáás! 😉

 

*vinnyogva röhögés után kultúráltan jeleztük, hogy akkor bizony kellene másik szoba egyikünknek, meg valami fertőtlenítőszer, ha már takarító nincs a házban…
**mert olyankor egy akciófilmen is elbőgöm magam XD

***UPDATE: “előzményfilm”, valamint ezekhez sorolják meg a  Spring c. filmet is.

Reklámok

Annyira szombat van, hogy nagyon :D

Tavasz, napsütés, meleg, madárcsiripelés, alvó Liza, lefestett csónak, hétfői szabadság…mi kell még? 😉
A terveim megvalósítása remekül halad; a kitűzött feladatok jobban sikerülnek, mint vártam; rengeteg támogató és pozitív embert ismerek meg napi szinten-szóval minden a legnagyobb rendben van. 🙂

Ja, és csak hogy valamennyi átmenjen Neked is a mai reggelemből, hallgass egy kis zenét! 😉

 

Pótlék

Kicsit elmaradoztam, pedig zajlott az élet az utolsó, érdemi bejegyzés óta is. 😉
Kezdődött azzal, hogy ugye kicsit “vár-buzi” vagyok; és Szlovákia tervben volt már egy ideje, de valahogy nem úgy jött össze, hogy nekiinduljak/-junk. Na most ez is megvolt, igaz, hogy csak a somoskői és a füleki lett kipipálva a fiatalok nyűglődése miatt. De ez is szuper volt. 😀
(A bal oldali, fentről a második képen szereplő nógrádszakáli, a „Szent Kereszt felmagasztalása” római katolikus templom  csak becsúszott hazafelé, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt megállni, és közelebbről is megnézni.)

A kedvencem pedig ez lett; valahogy perverz vonzódást érzek az ilyen nézőpontú képek iránt:

És ha már belefért az időnkbe, Hollókő felé kerültünk, ahol már a fiatalok is beletörődtek, hogy elmeroggyant vagyok, és jobb, ha nem ellenkeznek, amennyiben vár van a közelben. Úgyhogy egyetlen mukkanás nélkül, ezt már-már élvezettel járták be. 😀
Aztán hazafelé még kihasználva az autópályán lévő dugót, kis kitérővel elkészült ez a kép is:

Megérte megállni; nem? 😉

Aztán jött a következő hétvége, mikor is kénytelen voltam megállapítani, hogy lehet, hogy én menni akarok, de a lábaim nem annyira…

Amennyire élveztem a kilátást, és a friss levegőt, annyira megszenvedtem dohányos tüdőmmel, és túlsúllyal terhelt, amúgy is defektes lábaimmal a Zebegény-Nagymaros túrát, Remetebarlanggal fűszerezve*. Na jó, meg betett a közel 30 fok is. Mindenesetre ezt is megcsináltuk; bár V. azt mondta, innentől kezdve csak “nyuggertúrákat”  szervezhetek, különben mehetek egyedül. 😀

*Kifogtuk az eső utáni, saras-csúszós utat, ami alap meredek volt, és én hülye “Meleg van“-felkiáltással “Jó leszek én túraszandálban is“-döntést hoztam. Életem egyik legnagyobb hibája a Jäger-vedelés** után.
**Fiatalság-bolondság: pár éve x feles Jäger bedöntése után sikerült olyan szinten bekészülnöm tőle, hogy azóta már az illatától felfordul a gyomrom.

A következő állomások a közeljövőre pedig: Visegrád-Esztergom; Holdvilág-árok; Zsámbék-Tata; valamint folytatni a szlovákiai várak alapos, közelebbrőli szemügyrevételét. 🙂 Aztán majd jön a többi, eddig előre még nem tervezett “nyuggertúra”. 😉

Addig pedig: