ómájgád

Na ha most egy posztba sűrítve kellene beszámolnom az április 9.-i bejegyzés óta történtekről, akkor…ez lesz belőle: (vigyázz, énszótam)

Munka: soook-sok munka. Látástól mikulásig vakulásig.
Otthon: még több munka, de az már a hobbi-féléből, úgyhogy az szinte már szórakozás. Kivéve azokat a napokat, amikor nem csókol homlokon a múzsa, vagy a határidők szorítanak, és “muszáj”. Na akkor nem szórakozás. De imádom a sok-sok bátorító-kedves-cuki támogatót, akiket megismerhettem/megismerhetek folyamatában. ❤ És mellette RENGETEGET tanulok (marketing, keresőoptimalizálás, miegymás), miközben minden kreativitásomat kiélhetem. Zseniális 😀
Huhh, elő kell venni a naptáramat…Ja, közben volt eljegyzési évforduló is. Háhááá 😀 ❤
Kirándulás: Drégelyi vár-Páris-patak völgye, Fertőd-Kőszeg-Sárvár-Sümeg-Szigliget, Nyitra-Beckó-Trencsén-Zsolna (szállásfoglalás-fail*)-Árvaváralja-Körmöcbánya, és eddigi utolsóként Vajdahunyad (másodszorra még jobban <3)-Gyulafehérvár-Nagyszeben (<3)-Törcsvár-Barcarozsnyó-Brassó-Segesvár-Marosvásárhely-Torda-Kolozsvár-Nagyvárad. Még leírni is sok volt, és még van hátra idénre….
Két haláleset két héten belül, ami a nemjó-kategória (ebből egy V. családjában, egy kollégám).
Liza el van kényeztetve: minden nap követeli a sétát 😀
Könyvek: még mindig nem térek magamhoz a Hunyadi-sorozat okozta (pozitív) sokkból, de azért:
Serhii Plokhy – Chernobyl_ The History of a Nuclear Catastrophe
Mawer Simon – Júdás evangéliuma
Chuck Palahniuk -Altató
Anthony Bourdain – A konyhafőnök vallomásai
Daniel Kehlmann – A Beerholm-illúzió
Josh Malerman – Madarak a dobozban
Darcey Bell – A Simple Favor
Kepes András – Tövispuszta; Istenek és emberek
…és amit most nyúzok: a Kotra-féle interaktív KRESZ-könyv 😀
A filmekről és sorazatokról szintén nem sikerült lekattanni, komoly elvonási tüneteket produkáltam pl. Romániában 😀 A GOT befejezése óta csak tengek-lengek, és igyekszem találni valamit, ami legalább feleannyira leköt, de eddig még nem sikerült. Szóval addig is tingli-tangli sorozatocskákkal ütöm el az időt, amikor nem más van porondon. :/
Sorozatok, amik az “elmegy-de-láttam-már-jobbat-is-kategóriába” kerültek:
Banshee S01-02 pipa, a többi még folyamatban
Big Little Lies S02
A gyónás (bakker, az elején levágtam, hova fut ki az egész :S)
Chernobyl – na jó, ez ERŐS volt, de felidegesített az emberi hülyeség. Tudom, hogy ilyesmi-mm emberi hülyeség- VAN és lesz is, és néhol még ennél is nagyobb az előfordulási aránya/valószínűsége, na de hát má’ namána….
Westworld S02
American Gods S02 (meg sem közelíti sajnos a könyvet :S)
Taboo S01 (Tom Hardy for prezident!!!)
Sharp Objects (szintén a könyvben ezerszer jobb-kategória)
Elkezdett, de nálam nem nyertek-kategória:
Manifest; I am the night; Alvilág; Vikings; YOU; Bones
Filmek (és nyomokban rajzfilmek) amik tetszettek, vagy nagyon tetszettek:
Glass-mint ahogy az előző poszt mutatja 😀
Ruben Brandt, a gyűjtő (úristen, az az OST…. <3)
The house that Jack built (a függőség-elmagyarázós ((tudod, a lámpák alatt sétálós)) jelenettől még most is lever a víz)
Asterix: a varázsital titka (hát ennyit már régen nevettem, mint ezen XD)
GOT: The last watch
Extremely wicked, shockingly evil and vile (nekem földrőlállfelvevős volt, de ez betudható a PMS-nek is**)
Aurora Borealis
Hotel Mumbai
A Játékkészítő (hát röhögve sírtam rajta, na!)
The endless (igazi mindfuck sci-fi!; amúgy csak én látom bele az összefüggést a Resolution-nal?***))
Anyám és más futóbolondok a családból
Arctic
The ballad of Buster Scruggs
Zene: áhh, változatlanul mindenevő vagyok, de amik mostanában újrások:

Szóval: zajlott és zajlik is az élet; remélem, a közeljövőben nem tűnök le majd ennyire.

Pusszpáás! 😉

 

*vinnyogva röhögés után kultúráltan jeleztük, hogy akkor bizony kellene másik szoba egyikünknek, meg valami fertőtlenítőszer, ha már takarító nincs a házban…
**mert olyankor egy akciófilmen is elbőgöm magam XD

***UPDATE: “előzményfilm”, valamint ezekhez sorolják meg a  Spring c. filmet is.

Reklámok

Glass

Elijah Price: “This is not a cartoon. This is the real world. And yet some of us still don’t die with bullets. Some of us can still bend steel. I’ve been waiting for the world to see that we exist.”

Szóf*sásos-hétvégi filmes, amivel már tartoztam (magamnak) egy ideje

Mindkettőt már hetekkel ezelőtt megnéztem, és inkább csak magammal szemben volt elvárásom, hogy írjak róluk néhány sort. Mert maradandó mindkettő, többször nézős, kedvenc-listás. Még ha nem épp a legboldogabb filmek is…

Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri; amerikai-angol dráma, 115 perc, 2017)

“Mildred Hayes (Frances McDormand) tinédzser lányát megerőszakolták és meggyilkolták. Az ebbingi rendőrség megakadt a nyomozásban, és úgy tűnik, a tettest soha nem fogják elkapni. Kétségbeesésében az asszony kibérel három használaton kívüli óriástáblát, melyeken egyszerű feliratokkal szembesíti a helyi seriffet, Bill Willoughby-t (Woody Harrelson) tehetetlenségével. Akciója rendesen felkavarja a városban az állóvizet, mellyel események olyan sorozata indul el, melynek végén… nos, talán nem nehéz kitalálni: vér fog folyni.”
A karakterek megragadnak és nem eresztenek; a történet kifacsar,a párbeszédek felemelnek, hogy a magasból zuhanj a mélybe. Mindenkinek megvannak a saját kis “hülyeségei”, a tragédiában hatalmasat ütnek a komikus be- és megszólalások. Mildrednek hatalmas teher nyomja a lelkét, és mindenkinek tartozik azzal, hogy ezt jóvátegye. Willoughby igyekszik kordában tartani a történéseket, de a saját tragédiája egyre közelebb viszi ahhoz a ponthoz, ahol végleg kicsúszik a kezei közül az irányítás. Dixon pedig bár a legkomikusabb figurának tűnik, olyan löketet kap, mely teljesen új színben tünteti fel minden addigi cselekedetét.
“A Három óriásplakátnak nem az a lényege, hogy elkapják-e Mildred Hayes lányának gyilkosát vagy gyilkosait, a film emberségük utolsó morzsáiba görcsösen kapaszkodó, összeszorított szájjal értelmet és méltóságot kereső egyének tragédiája, amely olyan vaskos, hogy gyakorta már-már tragikomédiába fordul. De ne érezd rosszul magad, ha szemed száraz marad, szád pedig nevetésre görbül: mások kínján simán megéri röhögni, ha ők maguk is így tesznek. Ha meg nem röhögünk, akkor úgysincs értelme semminek – még a bosszúnak se.”
(forrás: hu.ign.com)

“Mildred: What’s the law on what ya can and can’t say on a billboard? I assume it’s ya can’t say nothing defamatory, and ya can’t say, ‘Fuck’ ‘Piss’ or ‘Cunt’. That right?
  Welby:  Or… Anus.
  Mildred: Well I think I’ll be alright then.”

“Mildred: This didn’t put an end to shit, you fucking retard; this is just the fucking start. Why don’t you put that on your Good Morning Missouri fucking wake up broadcast, bitch?”

 

Wind River-Gyilkos nyomon (Wind River; angol-kanadai-amerikai thriller, 110 perc, 2017)

“Holttestet találnak a Wind River indiánrezervátumban. A világtól elzárt térségbe hamarosan egy FBI ügynök érkezik, aki megállapítja, hogy a tinédzser lány gyilkosság áldozata lett. A holttestre rátaláló tapasztalt nyomkövető és az ügynök együtt próbál a bűnügy végére járni, ám a zárkózott, bizalmatlan helyiek nem segítik az ügy felgöngyölítését. Ráadásul az Egyesült Államok egyik legelszigeteltebb térségében a legtöbb gyilkossági ügyet sosem oldják meg, a legtöbb bűnözőt sosem fogják el. ” (forrás: port.hu)
A Három óriásplakát mellett számomra a ’17-es év legfelkavaróbb filmje volt. Az alaphangulat adott: fagyos, zord, hideg táj és hasonlóan hideg-rideg emberek, akikben mégis több a a méltóság és az emberség, mint bárki másban. Sallangoktól és érzelmi túlfűtöttségtől mentesen mutatja be a felszín alatt megbújó fájdalmat; a zsigerbe hatolóan lassú tempó miatt mondta azt Zs., hogy nem igazán élvezte (és felemlegette még a kegyetlenül szókimondó stílust is, ami neki már sok volt), engem mégis magával ragadott. A vége pedig…egyszerűen nem találok rá megfelelő szavakat.
Volt, aki lesz@rozta a környezetemben. De a sz@r film egyszerűen “csak” sz@r, ezt pedig inkább megosztónak mondanám. Plusz pont: amennyire ellenszenvesnek tartottam eddig Jeremy Rennert, akkora pozitív csalódás volt számomra ebben a  filmben.

Chip: Man, i get so mad i want to fight the whole world. You got any idea what that feels like?
  Cory: I do. I decided to fight the feeling instead. Cause i figured the world would win.”

Cory: Wolves don’t kill unlucky deer. They kill the weak ones. You fought for your life, Jane. And now you get to walk away with it.”