Valami régi vége mindig valami új kezdete ;)

A mai az utolsó esténk a lakásban Lizivel. Hiányozni fog. Hét év… Hát ennyi volt. A holnap valami új kezdete lesz.
Bejött, hogy idén véget vetek a gyökértelenségnek. Bejött, hogy idén új otthonom lesz; ami valószínűleg Az Otthon lesz. Remélem, minden tervem, vágyam és álmom hasonlóan fog valóra válni, mint ez. Hálás vagyok, hogy sikerült idáig elérnem. Hálás vagyok mindenért, amit kaptam.

Van hozzá képem, avagy amikor rendet rakok a mobilomon, előkerül ez meg az…

Fáradt és…

Nagyon rossz napom volt ma; úgy éreztem, minden összejött. És délután még rátettek egy lapáttal. Az emberi bunkóság határtalan. Talán ennek köszönhető, hogy eluralkodott rajtam a rosszkedv.
Hallgattam a tegnapi Bach-ot, gondolván, hogy majd jobb kedvem lesz tőle, de az ellenkező hatást értem el ezzel is. Viszont azt hiszem, az elmúlt két hónap minden nyűgje, magánya, fájdalma és rossz érzése jött ki belőlem azalatt a 8 perc alatt.
De fel kell állni és mosolyogva továbbmenni, hiszen az élet nem áll meg csak azért, mert vannak néhányan, akik bal lábbal keltek fel, és a sárba próbálják tiporni mások önbecsülését.
És itt van nekem Liza, aki számít rám.
Ha másért nem is, érte megéri.